A legtöbbünk számára egyáltalán nem ismeretlen ez a kérdés, sokan napi szinten szembesülnek ezzel a problematikával, hisz elég csak körülnézni: lassan már az a normális, aki nem normális. Hemzseg a világ idiótákkal, primitívekkel, állati szinten gondolkozókkal és nemkülömben élőkkel. WELCOME MATERIAL WOLRD!

Volt olyan szerencsém, hogy 26 éves koromig nem is nagyon kellett belegondolnom ebbe a problémába. De az emberiség rákfenéje utolért bizony engemet is! Ugyanis ez a jelenlegi munkahelyi krízísem legégetőbb kérdése. Fél év után tisztázódott le a fejemben, miért is érzem magamat az elejétől fogva rosszul, és az utóbbi hónapokban még rosszabbul a munkámmal kapcsolatban. Hát ezért.

Mielőtt nekiesnék a témának és elhabzanék a hát-hát-hát közben, le kell szögeznem a margóra, hogy eddig mindig nagyon jófej emberek vettek körül, akikkel kölcsönösen segítettük, támogattuk egymást, kíváncsiak voltunk egymásra és akikkel meghallgattuk egymás mondandóját. Meleg szívvel gondolok vissza rájuk és nekik köszönhetően, el sem tudntam képzelni az ellenkezőjét.

Aztán volt szerencsém egy évet egyedülállóként dolgozni, azaz nem jártam be munkába, hanem mindent otthonról végeztem, leszámítva az itt-ott előforduló szolgálati utakat (jó, bevallom, elég sokat voltam el otthonról). Szuper volt egyedül dolgozni, a csönd, a felesleges emberi kontaktusok üdítő hiánya és az önállóság. Persze megvolt annak is a hátulütője az elképesztően - hihetetlenül - fájdalmasan hülye főnökkel meg a karrierista, pénzcsináló gépezet lelkemre való kizsákmányoló hatásával.

Viszont azt hittem, azzal, hogy magam mögött hagytam a csodás Csehszlovákiát és az elmúlt munkámmal a volt főnökömet is, megszabadultam az idiótáktól is. Megnyugtathatok mindenkit, ahogyan otthon is, úgy Németországban is vannak primitív erők által vezérelt, agyzsibbasztó emberek! Mindenhol az égadta világon, és számuk egyre növekszik. Bár reményteljesen bízom benne, hogy hamarosan egytől egyig kilövik őket a Marsra! :-)

 Én most voltam olyan szerencsés, és bekerültem egy kb 10 fős nőnemű kollektívbe. Tyúkólba. Miről ismerszik meg a tyúkól? Legfontosabb ismertetőjele, hogy csak nőkből áll, és a kevés számú vagy egyedüli hím ennek tudatában fedezékbe vonul, esetleg teljesen el is tűnik, ezzel vonva ki magát az éles női nyelvek szócsatái, "fennkölt eszmecseréi", visító röhögése és kicsinyes témái alól. Ki, kivel, hol, mi, vajon miért és ha nem akkor miért nem...tökmindegy, a lényeg hogy minél tovább lehessen "osni"! Minél kacifántosabb a téma, annál jobb, mert annál több embert be lehet vonni, és annál nehezebb kiszakadni a beszélgetésből.

 Az ilyen közösség kialakulásának és fennállásának előfeltétele a megfelelő csapatszellem, azaz hogy kb minél többen a résztvevők közül vevők legyenek a fosra. Aztán fontos, hogy legyen egy-két vezéregyéniség, akinek esetleg alacsonyabb az érzelmi intelligenciája (ill. sok karma terheli) és ennek következtében az élete szüntelen harcok, kudarcok, csalódások, belső sérülések láncolata. Egyedül nem tud maradni, a csöndet nem tudja elviselni (mert akkor előtódulna minden kellemetlenség, amivel eddig nem mert szembenézni), igazolnia kell életének értelmét, és ezt a belső asztráltömeg teljes szabaddá eresztésével és az azok által gerjesztett asztrális örvényben való elmerüléssel kompenzálja. Akkor érzi jól magát, ha nem kell magára és az életére gondolnia, ha kikapcsolhatja belső hangját; szisztematikusan ezen is dolgozik egész élete folyamán, minden cselekedete által. Ezek a szerencsétlen emberek a legcukibb, legérdeklődőbb és szimpibb pinák tudnak lenni, akik mindent megtesznek azért, hogy minél több embert maguk köré gyűjtsenek, mint tébolyult uralkodó az udvari bolondok és komédiások tömegét, aki vesztes csatáinak emlékét és élete kudarcait általuk kívánja elfeledni.

Amikor a pina rájön, hogy te nem vagy az ő embere és nem úgy táncolsz, ahogy ő fütyül, társaságban ignorálni kezd, privátban pedig kifejezetten ellenszenves és megragad minden alkalmat, hogy ellened fordítsa az esetleges gyengeségeidet illetve hogy bizonyítsa, ő több nálad. Nyilván az ilyen ember nem a tetteivel bizonyítja az ilyesmit, hanem azzal hogy "ő biza megteheti". Megteheti pl hogy ő egész nap pletyózik és mobilozik munka helyett, megteheti hogy figyelmen kívül hagyja mások panaszát és ellenvetéseit, megteheti, hogy csak magára gondol és ebben semmi kivetnivalót nem talál. Itt üres, értéktelen emberekről van szó, akik közé nem vágyam tartozni és hiába álljon egy gazdaságilag erős nemzet mögöttük, valódi értéket nem képviselnek.

 Az elején, míg ugye az ember nem ismeri ki magát, új a közeg meg maga a társadalom is, még nem nagyon tudja hova tenni a dolgokat. Ami eddig normálisnak vagy megszokottnak tűnt, az korántsem kell, hogy az új környezetben is az legyen. Lehet, hogy csak simán össze voltam zavarodva, lehet hogy tényleg kell az ilyen esetben az idő az alkalmazkodáshoz, a lényeg hogy hónapokon át bamba voltam, hagytam magamat és engedtem, hogy a többiek megszokják hogy én bármit megcsinálok és hogy nekem minden tovább tart.

Csak megjegyzem, nem azért mert hülye lennék, hanem mert: új országba kerültem, ahol az emberek még az állami nyelvet sem beszélik (és csodálkoznak va valaki mégis), új egészségügyi rendszerbe amit az elejétől kellett megtanulnom, egyszerre két munkakört tanultam és még a párkapcsolati krízisemet is oldottam. Szóval beveheti aki azt gondolja hogy tátottszájú és lehetetlen vagyok.

Fél év után úgy ítélem meg, hogy itt nem velem van a baj és ha mégis, akkor csak annyiban, hogy még nem mondtam ki, hogy velem ugyan nem fognak cicázni. A meggyőződés viszont erősödik, és én egyre erősebbnek és magabiztosabbnak érzem magamat. Düh és gyűlölet, keserű beletörődés és rezignáltság, ignorancia majd a szomorú felismerés és sajnálat jár át belülről, míg szüntelenül keresem a dolgok értelmét, szerepüket az életemben és a tanulni való leckét. 

Ilyen és hasonló gondolatok járják át a fejemet napi szinten, amikor a kisebbségi érzésemmel és megfelelési kényszeremmel küzdök. Mert olyan nap nincs, hogy ne küzdenék. Ha csak egy pillanatra nem figyel oda az ember, már el is van cseszve a napja: mások helyett is dolgozom, ezért pedig fáradt, frusztrál és dühös vagyok. Negatív energiákkal telt fazék. Kerülöm a kollégákat, mert haragszom rájuk. Nem beszélek senkivel, mert már ahhoz is teljesen le vagyok merülve, hogy akár a jófejekkel szóba álljak, akik nem vétettek ellenem semmi. Mi tagadás, rengeteg mindent lehet tanulni ebből a szituációból is.

 Végezetül az alábbi kis hasznos gondolatokat idézem Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája c. kézikönyvéből:

• Gondolkodni annyi, mint hatással lenni.

• A környezetünkkel szemben tanúsított jóindulat láthatatlan, pszichomagnetikus zónát teremt körülöttünk.

• Semmit el nem gondolhatunk egy bizonyos érzés vagy indulat intenzitásával anélkül, hogy környezetünk tudattalanja erről tudomást ne szerezne.

• Kivétel nélkül minden jelenségnek van egy fogantatási pillanata. És minden későbbi fejlemény ettől a fogantatástól függ.

• Aki kapni akar, annak először adnia kell.

• A körülményekhez való szemléleti viszonylatunkmegváltoztatásával megváltoztathatjuk magukat a körülményeket is.