Élet-Elixír

Élet-Elixír

Tavaszi megtisztulás

2014. március 20. - Ibci

Magam sem tudom, milyen okból, de múlt héten szögett ütött a fejembe: böjtölnöm kell! Meg kell mondjam, kicsit visszakozva gondoltam rá, mert az eddigi próbálkozásaim nem sültek el valami jól. Valószínűleg ott volt a gond, hogy egy éve még nagyon kajafüggő voltam, nem nagyon tudtam kezelni a bulimiás kitöréseimet, ill. a lelki kiegyensúlyozatlanságaimat evéssel próbáltam kompenzálni. Itt volt már az ideje, hogy elejét vegyük a dolgoknak. Azóta már kevésbé forog az életem az étel körül és tovább bírom éhen. Hát akkor az efektívebb megtisztulást (fogyás, narancsbőr-eltávolítás, lelki-szellemi megtisztulás, Önmagamhoz való közelebb kerülés) elősegítendő, belevágtam egy laza 3 napos böjtbe. J

Azt meg kell hagyni, hogy az eredeti, autentikus böjtről van szó: kizárólag tiszta víz, ideális esetben desztillált vagy reverz ozmózissal tisztított. Számomra a második lehetőség volt kézenfekvő, mivel ilyen tisztítót használunk a mindennapokban. Ez a víz annyiban tiszta, hogy nem tartalmaz semilyen oldott anyagot, hipotóniás. Azaz, a szervezetben mint mágnes működik, magára vonzza a salakanyagokat, toxinokat, ezzel tisztítva a testet: a vért, szöveteket, szerveket, mindent.

Nem kell félni, hogy éhenhalunk, elég tápanyag van raktáron ;). Az az egészben a jó, hogy mivel a szervezetnek nem kell fölös energiákat elhasználnia az emésztésre, ezeket a belső tisztításra tudja fordítani. Meg kell valljam, az éhség nem is annyira kínzott (igaz, hogy éhes voltam, de talán az utóbbi időben már hozzászoktam ehhez, tekintve hogy minden nap 12-13 óráig csak leveket iszom), inkább a felszabaduló savak okoztak kisebb kellemetlenségeket. Az első nap még tök jól voltam, nem számoltam hány liter vizet ihattam meg, de azért csínyjával: fél litert legkevesebb fél óra alatt ajánlott. Estefelé kezdtem elgyengülni, szédülni. Főleg az ágyból való felkelés, megerőltetés esett nehezemre. Meg eléggé leesett a vérnyomásom, állandóan erős szívdobogást éreztem, ami nem éppen kellemes. Belső nyomás és nyugtalanság érzése követte. Amikor reggel fél 6-nál nem bírtam tovább aludni, mert éppen ezeket a tüneteket éreztem. Viszont: második nap délután mindez elmúlt. Sőt, a testi erőm mondhatni teljesen visszatért!!! J Olyannyira, hogy még egy jót tornáztam is...viszonylag megerőltető gyakorlatokat, mint máskor. A megszokott háztartáskörüli dolgokat probléma nélkül el tudtam végezni, főzni a Dávidnak, finomságokat csinálni. Sokat olvastam, kivarrtam, délutánonként 1 óra szundi is belefért. Viszont azt nem mondanám, hogy nagyon gyenge és félholt lettem volna. Sőt, lelkiekben kezdtem megerősödni. J Kezdett nagyobb mértékben megnyilvánulni az akarat ereje is, egyszerűen nem akartam elhagyni magamat, sajnáltatni és haragudni a másikra, amiért ő ehet, és pedig nem. Nem, saját önszántamból, saját magamért kezdtem el és egy percig sem panaszkodtam.

A harmadik napon 2 állásinterjúra mentem. :D Mikor megegyeztem az időpontokban, azt hittem, ezt nagyon elszúrtam mert bele fogok dögleni. De mikor a második nap már egyre jobban voltam, újra bizakodó lettem. Szépen felkészültem, ráadásul elkezdtem olvasni egy önfejlesző könyvet (Stephen R. Covey: A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása), ami teljesen más szempontból közelítí meg a személyes fejlődést, mint a hozzáférhető könyvek százai. Úgyhogy ez a könyv is sokat emelt a belső hangulatomon. Szépen felkészültem az interjúkra, és úgy éreztem, csak sikeres lehetek. Minden rajtam múlik, én pedig eddig nem tapasztalt mértékben voltam képes uralni magamat. Mosolygósan, egészséges önbizalommal és tiszta fejjel vetettem bele magam a megpróbáltatásba. És azt kell mondjam, sikeres voltam. De az eredményeket még nem kiabálnám el. J

Nagyon mély élményt nyújtott ez a három nap, ami az önmegtartóztatást, a belső erők felszabadítását és kiegyensúlyozottságot illeti. Persze nem utolsó sorban a testemnek is sokat használt. Most egy 3 napos visszatérő diéta következik, amikor is visszaszoktatom az emésztőrendszeremet az ételre. Ma 2 marék párolt karfiolt ettem, lehet hogy még egyszer este megajándékozom magamat egy marékkal J Az elkövetkezendő napokban pedig az étlapom párolt zöldségekből és zöldséglevekből fog állni. Továbbá szándékozom bevezetni a rendszeres 1 napos böjtöket minden héten, valamint lassacskán a hosszabb időtartamúakat is, kezdetnek legközelebb 7 naposat, de lehet hogy egyszer eljutok a 40 naposig is, mint az a bizonyos Jézusi a pusztában. J Mindenesetre olyan élményben volt részem, amit ha csak lehet, meg szeretnék ismételni, és bízom benne, minél többet gyakorlom, annál könnyebb lesz és annál több jótékony hatását érezhetem majd. J Na, úgy érzem, sokat tettem a fejlődésemért és eléggé motivált vagyok a folytatáshoz...

Azt hozzá kell tennem, hogy valamelyest fel voltam már készülve a böjtre, egy napos böjtök már voltak, teljes emésztőrendszertisztítás (Sankhapraksalana) és májtisztító kúra szintén többször, amikor szintén nem sokat eszem. Továbbá rendszeres béltisztítás (beöntések), lúgosítás, naponta 1,5 liter zöldség- és gyümölcslé, infraszauna és torna hetente többször és természetesen az étkezésem is mértékletes és rendszeres.

A bejegyzés trackback címe:

https://mustarszokokut.blog.hu/api/trackback/id/tr36155199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása