Szeptember első hetében, amint vége szakadt a túlélésre irányuló erőfeszítéseimnek a munkában, ágynak estem, amit bevallom nagyon élveztem, mert picit egy álomvilágba vonulhattam vissza, amikor semmi más dolgom nem akadt csak pihenni és magamra figyelni. A munkával kapcsolatos reményeim, amiket augusztus eljétől tápláltam, sajnos szertefoszlottak....
Volt egy ajánlat, ahonnan még augusztus elején nagyon optimistán jöttem el az ismerkedős interjúról és ahova éppen szeptember elejére vártak vissza a következő fordulóra. Én szinte biztos voltam benne, hogy nagyon jól sikerült és csak az augusztusi szabadságok miatt tolódott el ennyi idővel. Becsületesen kivártam hát az időmet és mivel nagy kedvem nem volt a munkakereséshez az elejétől kezdve, ezért nem is nagyon foglalkoztam vele. A szeptemberi interjút előtte pár nappal lemondták és később tudtam meg, hogy igazából nem is lesz a pozícióból semmi. Paff. Hát nagyon meglepett, de nem firtattam... történhetett bármi. Viszont ami ezután jött, az egy nehéz szülés volt. Mert ugye most elúszott az, amiben hetekig reménykedtem, amiért nem volt kedvem más munka keresésével foglalkozni, ami elősegítette hogy eltunyuljak. Vagyis lusta voltam és hát ingyen nem kap az ember semmit.
Elkedvetlenedtem ez miatt, mert 2 hónapot vesztegettem el az életemből a passzív várakozással a sült galambra. Közben volt egy cuki patikás állásajánlat, amit már több hete nézegettem, mert egy nagyon-nagyon alternatív gyógyszertárról volt szó, ami alapjában véve nagyon tetszett volna nekem, mert az, ami az előző munkahelyemen meddő próbálkozás volt az én részemről, mégpedig az antropozófikus és homeopátiás koncepciót aktívabban használni....na hát itt 100%-ban azt nyomták. Tetszett a hely és a tulaj a személyes fejlődésemet is aktívan támogatta volna (felajánlotta, hogy kifizeti a kurzusaimat), viszont csak részmunkaidőt és jóval kevesebb fizetést tudott ajánlani, mint ahogy én elképzeltem és mint ahogy az a kis családunk továbbfejlődését elősegíthette volna. Szóval vissza kellett utasítsam. Közben persze rosszkedvem lett, mert semmi sem oldódott meg, pedig milyen jó is lett volna ez a könnyűnek igérkező, kényelmes megoldás!
Az, hogy mit akarok csinálni a következő pár évemben, milyen irányba akarok munka terén fejlődni, továbbra sem volt világos. Durcásan és savanyúan kerestem a további munkalehetőségeket, de mivel azzal sem voltam tisztában, mit hogyan kell csinálni, illetve a hiányzott maga a cél, nem nagyon jutottam előbbre. A végén már kétségbeesésemben jelentkeztem minden lehetséges állásra, amikkel valaha kapcsolatba kerültem, amiről körül belül tudtam hogy mivel is foglalkozik és hogy érdekelhet-e. Rájöttem, hogy amikkel eddig kapcsolatba kerültem, abban többé nem gondolkozhatok: a gyógyszertári munka annyira egy unalmas fos és minden téren rettenetesen bezárt (továbbfejlődés, feljebbjutás, gondolkozás hiánya), hogy kos létemre megőrülnék benne. A sales világa sem az enyém, mert én alapjában véve nem eladó vagyok, hanem gondolkodó. Nem tudok beállni a sorba és mondani azt, amit a számba adtak - bármennyire is akarom és még ha a végén képes is vagyok rá, közben csak az cseng a fülemben, hogy több van bennem ennél. Persze nem azt akarom ezzel mondani, hogy lebecsülöm az emberekkel való munkát, mert ahhoz hogy el tudd adni önmagadat vagy bármi mást, nagyon okosnak kell lenni és érteni kell az emberekhez, ami egy külön művészet.
Nem, egyszerűen ez engemet nem fogott meg, és addig, amíg ezzel foglalkoztam, napi szinten kellett kényszerítenem magamat, és ez nagyon de nagyon meg tudja ölni az embert belülről. Így munka mellett szinte lehetetlen lenne elvégezni a sorsfeladatomat.
Sajnos sokan vannak ebben a helyzetben, amit én elkerülni szándékozok, és ők most biztos elitélnének, amiért merek ellenállni, miközben ők is tudják hogy az életük rég elvesztette az értelmét, illetve azt soha meg sem találták. Ezért nem maradt nekik más, mint a társadalom kínálta dolgokat helyezni az életük elveszett középpontjába (gyerek, ház, kölcsön, kirándulás, főzés-mosás-házimunka) és emellett állandóan azt bizonygatják önmaguknak, hogy mindenük megvan és ezért boldogok is és amúgyis, más lehetőség nincsen!
Na ennek az életmódnak a lehetőségét dobtam el magamtól, amikor fölcsesződtem a patikában és eljöttem. Persze megoldás nem jön rögtön, mert az élet értelmét valahogy körvonalazni is kellene, aztán vissza kell helyezni a középpontba, a sok kicsinyes dolgog és a különböző kívülről jövő elvárás és berögzültség helyére, ami nem könnyű munka és a helyzet nem változik meg egy csettintésre. Napi szinten kell vele foglalkozni.
Szóval az eddigi tapasztalásaimat félre kellett tennem, mivel bebizonyosodott, hogy azok zsákutcák voltak a számomra. Az ember ekkor ott áll, hogy minden amit eddig csinált, egy tévedés volt, bár igaz hogy tapasztalatokat adott, de el kell engedni őket mert egyik sem a megfelelő irány. És akkor ott állsz, hogy jó lenne már nem itthon lenni, hanem elmenni és csinálni valamit, de nem tudod mit, abban nyilván nincs tapasztalatod, ami nyilván még jobban elbizonytalanít, és amivel az önbizalmadat és az amúgy is csekély nyerési lehetőségeket még jobban aláásod. Hahaha.
Szeptember végére a nagy bizakodásom teljesen odalett, a sok sikertelen interjú csak elkeserített és mindez pedig előhozta a bűntudatomat az eddigi elhamarkodott lépésem és téves elgondásaim miatt. Átkapcsoltam önostorozó és önsajnáló üzemmódba, ami persze megint nem a továbblépést segítette elő. Így jutottam el oda, hogy szeptember végére már kikészültem, és kezdtem a bután akaratos, szerencsétlen és sikertelen ember bőrében élni, akit kinevet a társadalom és minden "normálisan dolgozó" ember.
De D. megint ott volt mellettem, hogy megmondja a tutit és észhez térítsen, és egy hosszú sétás-beszélgetős délután alatt sikerült lelket öntenie belém és felhívnta a figyelmemet az egész helyzetben való felelősségemre és sorsteremtő szerepemre, amit eddig nem akartam felvállalni. És mivel neki sikerült idén, a lehúzó dolgokat maga mögött hagynia és azóta egy menő német cégnél dolgozik, menő pozícióban (nem adta lejjebb, pedig még én is szívattam amiért nem megy el akár hova dolgozni), ezért szívemre vettem amit mondott.
Most itt vagyok, másfél hónapot elvesztegettem, de már csak az utóbbi hétben többet tanultam munkakeresés és önmenedzselés témában, mint az elmúlt években összesen. Fejlesztem magamat, és fel kellett ismernem milyen gyenge is volt az egész önszerepeltetésem, az értékeimmel egyáltalán nem voltam tisztában, ahogy a kiírt munkakörrel és az elvárásokkal sem, így pedig szinte vakon mentem bele minden, amúgy "jól sikerült" interjúmba, önmagam és mások idejét pazarolva ezzel.
Elkezdtem magamat képezni minden téren, igyekszem tudatosan átgondolni minden helyzetet, hogy világosan lássam, mik a helyes válaszok és lépések, amiket a munkáltató elvárna az embertől. A végén rájössz, hogy ha tisztában vagy önmagad képességeivel és veszed a fáradtságot, hogy a céget és a poziciót is a lehető legjobban megismerd, ugyanakkor nem igyekszel a szőnyeg alá söpörni a munkával járó nehézségeket és kihávásokat, egyáltalán nem is nehéz sikerrel járni.
Nálam egy óriási probléma az is, hogy eddig nem tudtam határokat szabni a munka és a lelki nyugalmam közé, azaz hagytam, hogy a munka teljesen rámtelepedjen és a körülmények szabják meg a lelkiállapotomat. Ezért is lettem mindig dühös és esküdtem véres "elhagylak-bosszút" a munkaadóm ellen. Tény az, hogy az eddigi munkáim nem illettek hozzám és nem volt bennük meg az a kis pozitív oldal sem a számomra, ami a nehézségek közepette még tartani tudja az emberben a lelket. A másik oldalon viszont, nehézségek mindig lesznek, hülye kollégák is, akik indokolatlanul (a saját hülyeségük miatt) nem bírnak és ezért gátolnak. Éppen ezért fontos megtalálni a munkában azt az irányt, illetve középpontot, amit meg tudsz ragadni és ami mellett haladni tudsz a saját belső céljaid felé. Pl. Jó lenne mondjuk egy gyógyszerjogi szaktudás (Drug Regulatory Affairs), mivel ha esetleg egyszer saját vállalkozást szeretnék indítani, jó tudni hozzá, hogy tudom jogilag korrekt módon piacra dobni a saját termékeimet. Vagy hogy lehetek külföldi termékek legális forgalmazója otthon. Így egy Regulatory Affairs pozíció amellett, hogy pénzt keresnék és feljebb is tudnék jutni a ranglértán általa, elő tudná segíteni a hivatásbeli fejlődésemet is. És már ott is van az a többlet benne, ami a lelket tartaná bennem nehéz helyzetekben és amit félre tudok tenni a saját hosszútávú céljaim eléréséhez.
