Újabb kínzó akadályba ütköztem. Az utóbbi napok emelkedett hangulatát érdekes eredetű mélységek váltották. Főleg esténként, lefekvés előtt éreztem, hogy valami nincs rendben, belső nyugtalanság és feszültség mardosott, magam sem tudom miért. Nem bírtam elaludni, állandóan pörögtek a gondolatok a fejemben és még amolyan fura zsibbadást is éreztem a testemben. Lehetséges, hogy mindez eddig is simán előfordult velem, és most csak a böjt hatására érzem ennyire a kontrasztot? Elgondolkoztam, vajon mi okozhatja, és arra jutottam, képletesen értve, hogy eluralkodott bennem a Sátán. Az elmúlt napokban többnyire felmagasztosult állapotban voltam: aktívan töltöttem a napokat, építő jellegű könyveket olvastam és a környezetemhez is JÓ tudtam lenni. Egyszóval úgy éreztem, kicsit helyreállt bennem a REND és haladok az UTAMON. Mennyivel könnyebb így élni! J

A másik véglet pedig onnan eredt, hogy a szerdai állásinterjúim egy plázában (!!!) voltak, és a kettő kötött volt vagy másfél óra szabadidőm, amit üzletről üzletre járással töltöttem. Töltehettem volna másként is, pl. kint leülhettem volna egy padra és olvashattam volna. De nyilván nem ezt akartam. És hát akkor, a fogyasztói társadalom fészkében kiestem a RENDBŐL, elkezdtem azon kattogni, hogy milyen ruha-cipő kellene nekem is. És itt a baj. Mert igaz hogy ritkán járok vásárolni, de ha egyszer belevetem magamat a „shoppingba“, hajlamos vagyok teljesen rákattanni, főleg ha gyengébb vagyok vagy rossz kedvem van. Ez a mostani őrület kicsit több, mint egy hete kezdődött, amikor a jó idő megérkeztével tavaszi cipőre lett szükségem. Előtte már sikerült beszereznem pár új ruhát, vagyis többnyire használtat secondhandből (kedvenc!), és már úgy gondoltam, kimerítettem a keretet és erre a tavaszra elég volt. De a cipőügy nem hagyott nyugodni: a megálmodott stílusnak megfelelő cipők után kutatva végignéztem az összes itteni cipőüzlet e-shopját, mérlegelve a rettenetesen magas árakat. De sikerült ezt is gyorsan letudnom.

Viszont az, hogy szerdán megint csak az üzleteket jártam (miközben már bőven elég lett volna egy jó időre), elindította a lavinát. Újabb tárgyak bukkantak fel a listánom, ezzel erősítve a „démon“ hatalmát felettem. Péntekre odáig jutottam, hogy már a promóciós ruhámat keresgéltem, ill. az éttermet, ahova majd a szüleimet viszem az ünnepség után. Persze mindezt megelőzte az a rengeteg táska, cipő, kabát, amit átnéztem, amire megyőződésem szerint szükségem lenne. Igazából az a legijesztőbb, hogy mivel többször vásároltam már ilyen indíttatásból, hogy „elkapott a gépszíj“, nagyon jól tudom, hogy többnyire azok a ruhák csak addig kellenek nekem, amíg az általuk megteremtett érzésvilág uralkodik bennem. Ha a tükörbe nézek az új ruhadarabot viselve,  titkon azt képzelem, hogy ha majd viselni fogom a jövőben, akkor is ilyen színes és szuper lesz minden, mint amilyennek ígérkezett a próbafülke tükrében. Hazajövök, felpróbálgatom új szerzeményeimet, örülök nekik, de eltelik pár hét-hónap, és már nem is annyira illenek hozzám, meg a hangulatomhoz. Én azzal magyarázom a vásárlást, hogy sokat változtam az utóbbi időben, és még mindig a 4-5-6... éves, vagy a húgomtól „örökölt“ ruháimat hordom, amik már nem illeszkednek a jelenlegi jellememhez, vagy soha nem is éreztem a részemnek őket. Sok a cucc, de igazából egyik sem annyira kell. Viszont kidobni őket, fáj a szívem. Akkor mégiscsak van valami kapocs. Akkor mi a baj??

Felállítottam ezt a vásárlás problémát azzal a céllal, hogy megoldjam. De most hogy jobban belegondolok, ez csak valaminek a megnyilvánulása kell hogy legyen. Rendre óriási energiát ölök abba, hogy a rossz szokásaimat megváltoztassam, eltökéltséggel, akarattal, kemény, hosszantartó, kétkezi munkával. De mennyire volt hatásos mindez? Nem létezik ennél jobb megoldás??! Talán elsősorban azzal az űrrel kellene foglalkoznom, amit új érzésvilággal kecsegtető, valójában felesleges kacatokkal akarok betömni. Meg azzal, hogy magabiztosabban érezzem magamat függetlenül attól, hogy milyen szabású, mennyire divatos darabok vannak rajtam.

Innen visszajutunk az önbizalom kérdéséhez. Minden itt dől el. Dolgozzak az önbizalmomon? Oké. De ehhez az is kell, hogy kivonjam magamat a lehúzó erők hatása alól. Tehát, továbbra is: tudatosan kerülni a bevásárlóközpontokat és megválasztani, mire gondolok. Mi az, aminek akarok erőt adni a testet öltéshez. Kell-e ez a fajta terméketlen kielégülés, vagy megtanulom gyorsan elhessegetni? Talán az alacsony önbecsülésre mutat rá, de ha foglalkozok vele és megtanulom kezelni, akkor ez a kis siker már hozzájárul ahhoz, hogy erősebb önbecsülést építsek ki és kevésbé legyek eltántorítható. J