Szeptember eleje van, eljött végre a régóta várt megkönnyebbülés! Hogyan, hogy nem, megint úgy alakult, hogy van egy kis szünetem, amikor is munka nélkül vagyok. Ezúttal még csak nincs is következő pozíció kilátásban, így viszonylag nyugodtan tudom tölteni ezeket a napokat, nem befolyásolnak a jövőbe tekintő aggasztó gondolatok, félelmek, bizonytalanságérzet, új körülmények tervezése...mint ilyen esetben korábban.

Pedig van ám félnivalóm! - gondolhatná az ember - hisz párom sem régóta dolgozik még, nem mondhatom, hogy fix a bevételünk és az utóbbi hónapok horribilis kiadásait számba véve, azértcsak hajlamos az ember arra, hogy elfogja a szorongás... Hát igen, a pénz! Minél több van belőle, annál kevésbé elég!

 Emellett kritikus szempont az is, hogy egy jelentős periódust lezárva és egy új kezdet előtt állva, sok kérdés merül fel a következő iránnyal kapcsolatban. Mert annyit már tisztán látok-érzek, hogy az eddigi időszak fő célja az volt, hogy rátereljen a helyes útra, hogy felébressze és megszilárdítsa bennem a vágyat a "hely" iránt, ahová valóban tartozom. Hely alatt főleg egy lelki állapotot értek: otthont, családot, szeretetet, megértést, hivatást-elhívást, kiteljesedést. Amikor behunyom a szemem, ezt látom, ezt élem, ez után vágyakozom. Ez az az álomvilág, ami mindig is bennem volt, a cél, a mindennél erősebb bizonyosság, amiből az utóbbi időkben, amikor mélyponton voltam vagy útelágazódáshoz értem, erőt tudtam meríteni.

 Voltak rövid időszakok, amikor amolyan karrierista tapasztalások, szerelmi zsákutcák kedvéért gond nélkül meg tudtam feledkezni róla, annyira elvakított a materialista értékek hamis csillogása és a múlandó jóérzés utáni elkeseredett hajsza. Tudom, hogy mindig fura, "más" voltam mert már az oviban is így éreztem. Kilógtam a társaságból. Mindig azt hittem, hogy majd ez javul, ha iskolás leszek, ha elmegyek gimibe, egyetemre, végre "normális emberek" közé. Igen, mindig mindenhol normális emberek voltak, csak mélyen én nem voltam az. Voltak próbálkozásaim arra nézve, hogy ezt a különbözőséget felszámoljam, igyekeztem nem kilógni, hanem haladni az árral, jól érezni magamat. Emlékszem, egyszer eljött a pont (16 éves lehettem), amikor teljesen "földi üzemmódba" váltottam. Akkor tudatalatt úgy éltem meg, hogy eluralkodik rajtam a káosz, az anarchia, a sátáni jelleg. (Szimbolikus szavak, nehogy félrevezessék a ma emberét!)

Akkor még sok mindennel nem voltam tisztában, ami az emberi életet általánosan érinti. Mai eszemmel visszagondolva, akkor adtam fel először a fent említett "belső világomat". Sodródtam, kicsapongtam, kerestem a helyemet és magamat - hasztalanul. Másokat sokkal értékesebbnek, a normál életet színesebbnek és kívánatosabbnak ítéltem meg, és magamat gyűlöltem, amiért olyan nyomi vagyok, és próbáltam másokhoz hasonlatossá válni. Alacsony önbecsüléssel, identitászavarosan, másoknak alárendelve magamat éltem látszólag felhőtlen, laza és vicces énemet, ugye mindenki emlékszik a gimis időszakra, milyen jól is szórakoztunk... Legalább 3-4 évembe tellett azután, mire nagyjából rendbejöttem. De nem okolok senkit sem, mert ez a saját döntésem volt, saját elhatározásból választottam akkor a széles utat a keskeny helyett (bibliai szimbolika).

 Na igen, az élet nem ilyen egyszerű. Jöttek az egyetemi éveim, amikor elkülönültem, megnyugodtam, picit megzaboláztam a kicsapongásokat, mígnem jött egy nem várt fordulat - lefogytam- és esélyt kaptam megélni mindazt, amit bohócmaszkos siheder koromban nem volt lehetőségem. Vonzalom, kalandok, romantikus vágyak stb. Amikor ezekből már nagyon elegem lett, vagyis mire megundorodtam magamtól ez miatt, elkezdtem beleölni minden erőmet a karrierbe, a rang építésébe. A tény, hogy fiatal voltam, szép, és magasabb teljesítményt nyújtottam az átlagnál, a fejembe szállt és az egész életemet, kapcsolataimat és józan eszemet megmérgező formulába csapott át. Egyik végletből a másikba...

De aztán szerencsére megszólalt a belső hangom, sírt-rítt, hisz létét a végső nagy veszély, a teljes leválás fenyegette. Erről már írtam többször. Akkor gyakrabban láttam a "belső világot", óriási fájdalommal kellett látnom, ahogy lököm el magamtól és egyre halványodik. Éreztem, ha most nem változtatok, életem fokozatosan elveszti értelmét. Muszály volt magamat kitépnem az akkori közegből, teljesen kifordítani az életemet magából, egyedül ebben láttam értelmet, reményt a túlélésre.

 Most itt vagyok, lezárult a nehéz utómunkákat és rendezést jelentő korszak. Felszabadultam. És picit erősebben érzem a "belső világomat". Az elkövetkezendőkben szeretnék egy tiszta lappal indítani, és azon dolgozni, hogy ezt a "belső világot" megszilárdítsam, és hogy ne a margóra szorulva tengődjön, hanem hogy fokozatosan átengedjem neki az uralmat az életem fölött. Lehetne a belső világ egy metafóra Istenre is... :)

 Sokat gondolkoztam és gondolkozom azon, hogy merre tovább munka téren. Félek picit, nehogy megint hagyjam magamon eluralkodni az ambíciókat, ugyanakkor viszont már tudom, mi az amire oda kell figyelnem, mi a cél, amit nem szabad szem előtt veszítenem. Nem akarok "valaki" lenni, nem akarok karriert építeni és címeket gyüjteni, hogy bizonyítsam magamnak és másoknak, mennyivel jobb vagyok az átlagnál. Ez a fajta "szeretet", elismerés már nem szabad, hogy érdekeljen!

Nem, egy olyan helyre vágyom, olyan munkára, ami végzése mellett meg tudok őrizni 40%-ot az energiámból, a motivációmból, hogy ha hazamegyek, a maradék időben tudjak annak élni, ami belsőleg kitölt. Legyen egy pénzügyi stabilitásom, hogy ha már el kell magamat adnom, tegyem azt azért, hogy 5-10 év múlva ne legyen szükségem ezt csinálni. Tudjak kurzusokra járni, tanulni, hasonszőrüekkel találkozni. Legyen erre pénzem, erőm és időm. Legyen lehetőségem arra, hogy eladósodás nélkül otthont tudjak teremteni, hogy gyerekeket tudjak vállalni és hogy ha majd megérek rá, egy szabadabb életformát tudjak élni. A kárörvendőknek szólok, hogy én egy élhetőbb országban lakom, ahol az otthoni viszonyokkal ellentétben, mindez nem is áll olyan távol a valóságtól! :)

Legyen a következő az a periódus az életemben, ami a "belső világ" felé vezető úton előbbre visz. Ezt kívánom most magamnak a jövőre nézve.

Bővebben a "belső világról":

http://mustarszokokut.blog.hu/2013/11/23/vallomas_508