Lassan a végéhez közeledik az őszi vajúdás, ugyanis a hőn áhított új irány körvonalai hamarosan színekkel és formákkal telnek meg. "Tollat is ragadok" hogy leírjam mire jutottam, mert valóban nagyon jelentős időszak van mögöttem, amit kár lenne figyelmen kívül hagyni.
Amikor nyáron az addigi életutam befejezése mellett döntöttem, teljesen abban voltam, hogy csupán egy munkahelyváltásról lesz szó. Reméltem, hogy más szegmensben, talán szerencsésebb munkatársi felállásban tudok majd elhelyezkedni, ami több lehetőséget nyújtana arra, hogy fejlesszem az erősségeimet és kibontakoztassam a belső elképzeléseimet, hogy ezeket idővel életre is hívhassam. Akkor viszont még nem tudtam, hogy mindehhez nem elég, ha munkahelyet váltok, de a világnézetemben is nagy változások szükségesek, hogy történjenek!
Nem, én akkor még csak a fizikai szinten tudtam gondolkodni. Azt gondoltam, a gondolataim vagy lelkem mélyén kavargó vágyaim amolyan szabadidős-dolgok. Akkor lesz csak esélyem velük foglalkozni, ha majd a környezetem és a helyzetem ezt lehetővé teszi. Ezért erőm nagy részét az engemet körülvevő dolgok befolyásolására fordítottam, mert azt akartam hogy a dolgok jobb irányba változzanak. AKARTAM hogy JOBB legyen NEKEM a KÖRÜLMÉNYEK által....
A drága Gondviselés viszont úgy döntött, ezen a fajta szemléletemen még kicsit javítanom kell. Úgy ítélte meg, hogy a törekvés alapjában véve nem rossz, viszont még nem vagyok eléggé elkötelezve a céljaim mellett, illetve az sem ártana, ha visszavennék a követelőzéseimből.
Azt el kell mondanom, hogy nem is olyan régen rájöttem, hogy különleges helyet foglalok el az Ő szeretett embereinek listáján. Ami persze hülyeség, mert minden egyes teremtményét ugyanúgy szereti... de mégis! Így állásjelentkezéseket írogatva, az eddigi teljesítményemet mérlegelve észre kellett vennem, mennyi minden csodálatos, átlagon felüli képességgel ruházott fel engem. Pl. hogy jól beszélek nyelveket, gyorsan tanulok, és nagyon jók a logikus, értelmi képességeim, viszont emellett erős érzelmi intelligenciával is bírok. Ami önmagammal minden nap együtt élve lehet fel sem tűnne, meg persze a minket körülvevő világ sem úgy van konfigurálva, hogy ezeket a képességeket az emberben erősítse... (pl. a szlovákiai magyarság földbe döngölt önbecsülése és a magyarországi magyarság nagy mértékű, általános lebutítása - tisztelet a kivételnek)
De néha az embernek alkalma nyílik arra, hogy nagy események, hirtelen változások, traumák egy pillanatra felnyissák a szemét és átlássa azokat a csodákat, amiket létrehozott, helyzeteket amiket kiállt. És olyankor rácsodálkozik az ember, hogy erre hogy a fenébe volt képes?! Nem, hiszen nem is magának köszönheti, hanem Neki! És elönti a lelkét az az orgazmikus, vakítóan fényes, meleg érzés, amikor már sírna az örömtől és az alázattal telt, hálás szeretettől.
Régen nem hittem az ilyesfajta megfogalmazásokban, mert csak azt láttam, hogy az érintettek nagy része külső címkékként aggatja e szavakat magára, mert valahol ez a megtért-kamu keresztény-look is menő. Én szívem legmélyéből tudom mondani, hogy nincs ennél csodálatosabb, és aki ezt átéli, semmi mást nem fog akarni az életben, csak ez felé törekedni. Amikor az ember megtanul összhangban élni az Istennel, a feladattal amit erre az életére rá szabtak, és állandóan azon munkálkodik, hogy a saját útján járjon - és amikor érzi, hogy minden őérte van és minden az ő útját hivatott segíteni, és hogy mindent kölcsön kapott, de semmit önmaga nem képes teremteni...ez az a bizonyos boldogságérzet, ami talán a legközelebb van a paradicsomban levés érzéséhez.
Na de térjünk vissza az eredeti témához! Számba vettem a csodás ajándékokat, amiket a Jóistentől erre az életre kaptam, és elgondolkodtam, mi is lehet a terve velem. Mert nem kétséges, hogy ezeket a "soft skill"-eket szépen tudnám kamatoztatni a saját részemre is, ha akarnám. De volt szerencsém átélni, milyen lelki sivárságot és elhagyatottságot von magával az, ha a külsőségek és üres címek gyűjtésébe öljük a lelkünket. A másik oldalon viszont, visszavonulva a privát sikerek elől, úgy éreztem, adottságaimat hagyom parlagon heverni, meggyengülni és kiszáradni. És beállok lassan én is az életük értelmét elvesztett (meg nem talált) emberek sorába. Hol van hát a két véglet közötti egyensúly, a hely ahol lennünk kell?
Az utóbbi két és fél hónap tétlensége ezekkel a gondolatokkal birkózva telt, amikor is feladatul kaptam, hogy számba vegyem az eddig tapasztaltakat, jó és rossz döntéseimet, adottságaimat és hajlandóságaimat. Közben párszor csúf vereséget szenvedtem, amikor egy-egy kiszemelt pozícióm úszott el a kezdeti hiúság és túlzott akarás miatt, alázatos és kitartó munka hiányában. Ezeket a kétheti rendszerességgel végbemenő összeomlásoknak köszönhetően sikerült lassan felismernem és kiküszöbölnöm. Többször szembesültem az árnyékos oldalaimmal, mire a bennem levő fény meg tudott erősödni.
Utolsó aktív lépésem munkakeresés terén október végére esett, ami már nagy letisztultságot tükrözött, beleadtam minden erőmet, majd átadtam magamat a várakozásnak. Tenni többé nem volt mit és nem is lettem volna már képes, mivel az azt megelőző idők, meddő próbálkozások teljesen felemésztették az erőimet. Majd´ két hetet kellett várnom a döntésre - ez volt a végső próba, amikor a türelmem és kitartásom került vékára. Ekkorra már olyannyira lemeztelenedtem lelkemben, hogy már bizakodni sem tudtam, mert féltem hogy ha elvesztem ezt a játszmát is, akkor végleg összeomlom. Próbáltam hát magamat üresen tartani, nem az eredményt, hanem magát a lelki magatartásomat helyezve a középpontba. Figyelmem a kínzó csend és a félelem elől menekülve befelé fordult, ahol megnyugvással töltött el a Szellem és a felsőbb világok jelenléte, a mindennek értelmet adó simogató Gondviselés. Talán a belső ürességnek is köszönhető, hogy meghallottam a máskor oly távolinak ható szavakat. Lelkemben húrok zendültek, megadva neki az alaphangot, és én egyre szomjasabban vártam az újbóli találkozást... hogy visszaöleljenek magukba a szellemi világok.
Azóta a munka terén is megkaptam a pozitív visszajelzéseket és így az új életkorszakomba vezető út is kezd végre megszilárdulni, én mégis úgy érzem, hogy ez csak egy mellékes dolog lesz és lehet az életemben. Fontos abból a szempontból, hogy ha nem figyelek oda, képes felemészteni az erőimet, képes meddő irányba fókuszálni a teremtő energiáimat. Viszont ha november hátralévő idejében odafigyelek és aktívan foglalkozom a szellemi tanulmányokkal, akkor reményeim szerint képes leszek egy stabil alap megteremtésére, ami képes lesz kiállni a jövő próbáit és amire ezentúl építeni tudok.
Mielőtt viszont kétes gondolatok alakulnának ki arra nézve, hogy mik is azok a fent említett szellemi tanulmányok, tisztázom, hogy a jövőmet az antropozófus gyógyászatnak és gyógyszerfejlesztésnek fogom szentelni. Az antropozófia egy komplex tan, amely a mai tudományos világszemlélet spirituális kibővítésére épül. Német nyelvterülteten kb. egy évszázada áll fenn, az emberi élet szinte minden területére kiterjesztve. Alapjait Rudolf Steiner osztrák filozófus, művész és tanár tette le, többek között a Waldorf-iskolák, a biológiai-dinamikus mezőgazdaság, antropozófus gyógyászat, euritmia és a spirituális gyakorlatok kifejlesztésével. Ma Németország és Svájc területén több kórház, klinika és gyógyszergyár is működik az antropozófia jegyében, államilag elismert szervezeteik, felfedezéseik és készítményeik vannak. Egész filozófiája messze túlmutat a jelenleg hatalmon levő, materialista felfogáson és középpontba a Krisztusi tanokat és az emberi lét magasabb céljait helyezi.
Röviddel azután, hogy ide költöztünk, ismerkedtem meg az antropozófiával és azóta is az a célom, hogy az alapokhoz lehatolva, képes legyek újat mutatni ebben az irányban, külföldiként és pályakezdőként Németországban, minden ismerős nélkül. Hát talán ehhez kellett az a sok csodás adottság, amit a Jóisten a kezembe adott... Nekem már csak azért kell imádkoznom, hogy kitartás és hosszú élet társuljon mellé, mert jó nagy út áll még előttem!
