Közeledik a telihold. Érzem a hatását magamon. Érzékeny és sértődékeny vagyok. Ma reggel már elképesztő hisztéria uralkodott el felettem, amit a párom váltott ki belőlem. Belül mélyen tudom, hogy igazából nem tehet ő semmiről, annyit vétett csak, hogy ő van a közelben és így ráfogok minden létező dolgot. Hogy elmegy munkába, hazajön, kész  kaja várja, van ideje szaunázgatni stb. Én meg egyszerűen nem győzök semmit, mindennel le vagyok maradva, rendetlenség van úgy körülöttem mint bennem és egyszerűen nem jutok előbbre a feladataimmal. Aztán meg szétvet az ideg, idegességemet lustulásba és bambulásba fojtom...amint látni, ez egy ördögi kör. (Lassan azt veszem észre, hogy minden gondom efféle ördögi kör...)

Már nem is tudok elfogulatlanul nézni a szituációra, mi a jogos, tehet-e a párom valamiről, be kellene-e vonnom valamibe, hogy kevesebb legyen a házimunka. Vagy intézzem a problémáimat egyszerűen csak saját magammal: hisz minden ami miatt dühös vagyok, valójában belőlem fakad és csupán őreá vetítem ki, bűnbakká nevezve ki őt?! Hogy honnan veszem ezt? Hát úgy veszem észre, most kezdem csak észrevenni a párhuzamot az utóbbi pár évben olvasott sok okosság és a valós életem között. Mégpedig a vonzás törvényével kapcsolatban: Az erők, amiket magamból sugárzok, visszatérnek hozzám. Ahogy viszonyulok a dolgokhoz, annak megfelelően fognak megvalósulni. Amilyen embernek látom magam, olyannak fognak látni a többiek is. Ahogyan magamhoz viszonyulok, olyan visszacsatolásokat fogok kapni a külvilágból. Fordítva is igaz: amely tulajdonság, szokás, tett a másik emberben taszít, az egyúttal saját magam hiányossága. Tükröt mutat magamnak.

Szóval ahelyett, hogy a páromat hibáztatnám, inkább magamba kellene néznem, mivel dühítettem fel magamat. Miért van az, hogy mindig több kell, miközben képtelen vagyok észrevenni a sikereimet? Nem tudom magamat megdicsérni, megjutalmazni, mindig elégedetlenkedek és képtelen vagyok a jelenben élni. Elégedetlen vagyok az életemmel, a teljesítményemmel, a testemmel, a párommal. Tele van az életem KELL-ekkel. Min KELL változtatnom, milyennek KELLene lennem, mi az amit ROSSZul csinálok. NEM SZABAD ilyennek-olyannak lennem... Honnan jön mindez a negativizmus? Mióta termelem magamban? Ki ültette belém? Hogy lehet megszabadulni tőle?

Mondhatjuk, hogy mindezen kellemetlenségek a mai élet velejárói. Mindnyájunkat így neveltek fel, persze nyilván nem szántszándékkal bűntudatra és az önszeretetre való képtelenségre kiképezve. Megszabadulni tőle csak hosszú gyakorlással lehet, ugyanúgy ahogy évtizedek gyakorlata tette ennyire az életünk részévé. Külsőleg, odafigyelve a gondolatokra, irányítva őket.

Mi az, amit tehetek? Legalább esténként előszedem azokat a dolgokat, amikért hálásnak érzem magamat. Ide tartoznak a teljesített feladatok, az apró sikerek, adottságaim. A meleg  és meghitt otthon, a puha ágy és az édes álmok, a megértő partner és a kedves ismerősök, és mindezon kedves szó és bíztatás amit kapok. A tudás, amit átadhatok, valamint a lehetőség, hogy tovább tanulhatok. Az étel, amit megfőzhetek, a ruha amit kimoshatok. Egyszerűen már ezek a gondolatok kijózanítanak. Amikor ráébredek, milyen jó is a sorom és hogy az idő, aminek hiánya miatt épp sírok, valójában rengeteg és annyira jól kihasználható. Minden feladatomat szívesen teljesítem, mert tudom hogy értelmük van és a kellemesebb életemet szolgálják. Elmúlt a nyomás és az idegesség, hisz mindent a kezemben tartok. Nem szükséges neheztelnem a páromra, hiszen ő támogat, ráadásul ha kedvesen és mosolyogva fogadom amikor hazaér, türelmét és háláját megsokszorozva fogja felém árasztani. Igyekszem a jót árasztani magamból, hogy ugyanezt kaphassam vissza én is. 

Ez lenne a  gyakorlás: napi szuggesztió. Most már csak arra szedjem rá magamat, hogy minden nap foglalkozzak vele