Talán így három év munkabeli viszony után kijelenthetem, hogy a fenti kérdés életem egyik kulcsfontosságú problematikája, belső vívódásaim szinte leggyakoribb kiváltója. 2014-ben kerültem bele a komoly, dolgozó emberek és a szürke hétköznapok monoton világába. Akkor még sokkal naívabb voltam, nem volt összehasonlítási alapom, így elvárásaim sem. Külföldön kezdtem el dolgozni, egy számomra akkor még picit idegen nyelven, így a mindennapi rutin megszerzése talán kicsivel több energiát igényelt számomra, mint a kollégáimnak. Ezért duplán is igyekeztem, hogy ne okozzak csalódást...
Akkor még nagy lelkesedéssel utaztam a munkába, szerettem az emberekkel foglalkozni, beszélni velük, hittem benne, hogy segítek nekik azzal amit csinálok... Az álomkép pár hónap után szerte is foszlott, amikorra is belefáradtam a sok munkába, a ránk kiszabott nagy elvárásokba, a hosszú utazásba és a szabadidő hiányába. Maga a vezetőség által megálmodott egyedi és barátságos gyógyszertár koncepciójával nem volt semmi gond, csak éppen nem akartak tudomást venni arról, hogy a piaci viaskodásoknak, a különböző kudarcba fulladt kezdeményezésknek, a hétvégi kötelező fizetetlen céges továbbképzéseknek és az alacsony fizetésnek a dolgozók isszák meg a levét. Szinte havonta kellett új alkalmazottat keresni, állandóan időbeli gondokkal küszködtünk.
Ugye az ember el sem tudná képzelni, mi lehet olyan nehéz vagy stresszes egy gyógyszerész életében, hisz a világ egyik legjobb bizniszének részeseként azért mégsem lehet olyan rossz az élet?! Mindenkit megnyugtathatok, hogy a mai gyógyszerésznek sajnos nem sok marad, hiszen az egészségügyi biztosítók sem győzik fizetni a sok népbeteg marokszámra szedett gyógyszereit, ahol tudják, nyomják le az árakat. A végén nem mindegy, hogy 30 vagy 5 euróból jut-e 20 százalék a patikának... A patikák nagy része befektetési csoportok, "irányítók" tulajdonában levő cégekhez tartozik (lásd Dr. Max lánc cseh és szlovák vidékeken a kontroverz Penta pénzügyi csoport tulajdona), akiknek egyetlen érdekük a jövedelem, és így is kezelik az egészet. Dolgozók kizsákmányolása, bizonyos gyógyszergyárak előnyben részesítése pénzbeli jutalom ellenében stb. Tudom, mert láttam...
Így nem csak a munkaadóban csalódtam abban az évben: már az egyetemi tanulmányok alatt kezdett felmerülni a kérdés bennem, vajon a ma elismert és normálisnak számító "gyógymódok" illetve kezelések valóban be tudják-e tölteni szerepüket? Jó irányba halad-e az egészségügy, és ha igen, miért növekszik mégis egyre inkább a betegek száma? Igen, a high-tech és a jólét korát éljük, amikor lassan már standarddá válik, ha valaki vérnyomáscsökkentőt vagy koleszteringátlót szed, amikor a pollenallergia a tavasz kellemetlen velejárója, hogy a rákos vagy autoimmun beteg ember párezer eurós terápiát kap havonta (a jelenlegi munkahelyemen napi szinten találkozom ezzel), és főleg amikor a köztudatban az a meggyőződés van elterjedve, hogy a betegségről nem tehet az ember, de a genetika illetve a balszerencse. De hol van az egyén felelőssége? A legtöbb páciensnek nincs ideje (értsd: eszébe sem jutna) bajának okát kutatni, gyors és hatékony megoldást vár el orvosától, biztonságos és olcsó szereket a gyógyszerésztől. Maga a tudomány előrehaladása szép és jó, nagyon sokmindent köszönhetünk neki, viszont szerintem nincs rendjén, hogy a betegek kezelése futószalagon folyik, egyedül kínjaik testi-lelki elnyomására fókuszál, és a medikáció felírásában kimerül. Nincs idő, nincs pénz, és sajnos igény sem a változásra...
Soha nem tudtam teljes mértékben azonosulni a vezető irányzattal, ami az embert szinte csak anyagi teremtménynek tekinti, darabjaira szedi, analizálja, és így próbál következtetéseket levonni. Tegye fel a kezét, aki csak egy testnek látja magát, és aki úgy érzi érzései, gondolatai, vágyai a testében végbemenő folyamatok mellékterméke. Mert ugye a depresszió is csak az agyi idegek hibás működésének tudható be, és elég ha a megfelelő szert visszük be...minden jóra fordul!
Nemtudom, valahogy soha nem tudtam azonosulni ezzel az irányzattal. Akinek ez megfelel, csinálja; azok számára viszont, akik egyről a kettőre akar lépni, vállalva a felelősséget az életükért, az egész rendszer csak megnehezíti a dolgát. Ha valaki - csalódva az elismert irányzatokban - esetleg alternatív módszerekhez szeretne folyamodni, azt kinevetik, ezeket tudományos körökben folyamatosan megkérdőjelezik, a vele foglalkozókat függetlenül attól hogy akár orvos is lehet az illető, kuruzslónak, komolytalannak bélyegzik meg. Arról nem is beszélve, hogy senkinek nincs beleszólása abba, hogy a közösbe betett pénz milyen "gyógymódszerekre" is fogják elkölteni, illetve melyik gyártó és gyártó mögötti mágnás zsebébe megy.
A kevésbé tájékozottaknak csak szólok, hogy a világon még mindig vannak olyan országok, ahol az alternatív módszereket az egészségügyi biztosítók akár ha részben is, de megtérítik, a "kuruzslók" államilag elismert vizsga tétele után saját praxist létesíthetnek, ahol a homeopátiától és Bach-elixírektől kezdve a legkülönfélébb fizikai eljáráson át egészen a piócával való vértisztítással gyógyítják betegeiket. És sok van belőlük, hiszen nagy a kereslet irántuk. A legtöbb háziorvostól nem áll messze, hogy krónikus betegeknél vitaminokat és ásványi sókat írjon fel nagy adagokban, és egyre többen vannak az olyanok is, akik az antropozófikus és holisztikus gyógyítást részesítik előnyben.
Részben ezért is jöttem Németországba, nem csak mert menekültem a kudarcba fulladt munkabeli próbálkozásaim elől, illetve az otthon uralkodó nyomasztó agyhalál elől. Bízom benne, hogy a az itteni szakmai közeg megfelelő táptalaja lesz a jövőben érdeklődési köröm kibontakoztatásához.
A továbbiakban várható egy sorozat, amelyben terveim szerint nyomon lehet majd követni első szárnybontogatásaimat, illetve ahol szeretném bemutatni az egyes alternatív irányzatokat.
