Bódult állapotban lépkedek, ismeretlen erő hívására hangoltan. A didergő téli éjszaka csillagokkal teleszőtt leplébe burkolózva időtlen távolságok titkai derengenek fel az érces fényben, átjárva lelkem ősi, elzárt zugait. Egy téli mocsár körvonalait bontakoztatja ki a kozmikus derengés. Jól ismert környék ez, most mégis teljesen új arcát mutatja. Hogy megálltam-e valaha mellette, vagy csupán elmosódott zöld vadonként suhant el mellettem, nem emlékszem, de talán mindig is éreztem, hogy mágikus töltése van. Most sötét és nyálkásan hűvös élő koporsóként hívogat magához, egyszerre jeges rémülettel és kéjes halálvággyal töltve el. Mitikus idők szirénjeinek mézédes éneke csábít, hálóz be, öngyilkos vágyakat támasztva kusza érzésvilágomban. Lelkem mélyében merev húrokat zendít meg, érzem, egyre jobban a vonzásába kerülök. Tagjaim lassanként elernyednek, míg testem határai bénult lebegésben feloldódnak az engem körülölelő jeges mélységben. A tagjaimról leázó bőr hártyaként lebeg körülöttem, egybeolvadva a testem köré fonódó hínárbilinccsel. Lelkem legmélyéig átjár az elemi fagy, minden porcikámmal azonosulok vele.
A soron következő lépések közvetlenül kapcsolódnak egymáshoz, így a könnyebb érthetőség kedvéért egy egységként fogjuk őket tárgyalni. Elméleti szinten a következő lépéseket érintjük:
Separatio = szétválasztás
Calcinatio = elszenesítés
Lavatio = átmosás
Coagulatio = (újra)egyesítés
Ahogy az előző bejegyzésekben ismertettük, az áztatmányt 1 holdhónapig állni és érni hagyjuk. Ez idő leteltével leszűrjük, a növény fizikai és éteri jellegét elválasztjuk egymástól, hogy ezek aztán tovább nemesülve, később újra összekapcsolódhassanak.
Lassan a végéhez közeledik az őszi vajúdás, ugyanis a hőn áhított új irány körvonalai hamarosan színekkel és formákkal telnek meg. "Tollat is ragadok" hogy leírjam mire jutottam, mert valóban nagyon jelentős időszak van mögöttem, amit kár lenne figyelmen kívül hagyni.
Amikor nyáron az addigi életutam befejezése mellett döntöttem, teljesen abban voltam, hogy csupán egy munkahelyváltásról lesz szó. Reméltem, hogy más szegmensben, talán szerencsésebb munkatársi felállásban tudok majd elhelyezkedni, ami több lehetőséget nyújtana arra, hogy fejlesszem az erősségeimet és kibontakoztassam a belső elképzeléseimet, hogy ezeket idővel életre is hívhassam. Akkor viszont még nem tudtam, hogy mindehhez nem elég, ha munkahelyet váltok, de a világnézetemben is nagy változások szükségesek, hogy történjenek!
Nem, én akkor még csak a fizikai szinten tudtam gondolkodni. Azt gondoltam, a gondolataim vagy lelkem mélyén kavargó vágyaim amolyan szabadidős-dolgok. Akkor lesz csak esélyem velük foglalkozni, ha majd a környezetem és a helyzetem ezt lehetővé teszi. Ezért erőm nagy részét az engemet körülvevő dolgok befolyásolására fordítottam, mert azt akartam hogy a dolgok jobb irányba változzanak. AKARTAM hogy JOBB legyen NEKEM a KÖRÜLMÉNYEK által....
A drága Gondviselés viszont úgy döntött, ezen a fajta szemléletemen még kicsit javítanom kell. Úgy ítélte meg, hogy a törekvés alapjában véve nem rossz, viszont még nem vagyok eléggé elkötelezve a céljaim mellett, illetve az sem ártana, ha visszavennék a követelőzéseimből.
Azt el kell mondanom, hogy nem is olyan régen rájöttem, hogy különleges helyet foglalok el az Ő szeretett embereinek listáján. Ami persze hülyeség, mert minden egyes teremtményét ugyanúgy szereti... de mégis! Így állásjelentkezéseket írogatva, az eddigi teljesítményemet mérlegelve észre kellett vennem, mennyi minden csodálatos, átlagon felüli képességgel ruházott fel engem. Pl. hogy jól beszélek nyelveket, gyorsan tanulok, és nagyon jók a logikus, értelmi képességeim, viszont emellett erős érzelmi intelligenciával is bírok. Ami önmagammal minden nap együtt élve lehet fel sem tűnne, meg persze a minket körülvevő világ sem úgy van konfigurálva, hogy ezeket a képességeket az emberben erősítse... (pl. a szlovákiai magyarság földbe döngölt önbecsülése és a magyarországi magyarság nagy mértékű, általános lebutítása - tisztelet a kivételnek)
De néha az embernek alkalma nyílik arra, hogy nagy események, hirtelen változások, traumák egy pillanatra felnyissák a szemét és átlássa azokat a csodákat, amiket létrehozott, helyzeteket amiket kiállt. És olyankor rácsodálkozik az ember, hogy erre hogy a fenébe volt képes?! Nem, hiszen nem is magának köszönheti, hanem Neki! És elönti a lelkét az az orgazmikus, vakítóan fényes, meleg érzés, amikor már sírna az örömtől és az alázattal telt, hálás szeretettől.
Régen nem hittem az ilyesfajta megfogalmazásokban, mert csak azt láttam, hogy az érintettek nagy része külső címkékként aggatja e szavakat magára, mert valahol ez a megtért-kamu keresztény-look is menő. Én szívem legmélyéből tudom mondani, hogy nincs ennél csodálatosabb, és aki ezt átéli, semmi mást nem fog akarni az életben, csak ez felé törekedni. Amikor az ember megtanul összhangban élni az Istennel, a feladattal amit erre az életére rá szabtak, és állandóan azon munkálkodik, hogy a saját útján járjon - és amikor érzi, hogy minden őérte van és minden az ő útját hivatott segíteni, és hogy mindent kölcsön kapott, de semmit önmaga nem képes teremteni...ez az a bizonyos boldogságérzet, ami talán a legközelebb van a paradicsomban levés érzéséhez.
Na de térjünk vissza az eredeti témához! Számba vettem a csodás ajándékokat, amiket a Jóistentől erre az életre kaptam, és elgondolkodtam, mi is lehet a terve velem. Mert nem kétséges, hogy ezeket a "soft skill"-eket szépen tudnám kamatoztatni a saját részemre is, ha akarnám. De volt szerencsém átélni, milyen lelki sivárságot és elhagyatottságot von magával az, ha a külsőségek és üres címek gyűjtésébe öljük a lelkünket. A másik oldalon viszont, visszavonulva a privát sikerek elől, úgy éreztem, adottságaimat hagyom parlagon heverni, meggyengülni és kiszáradni. És beállok lassan én is az életük értelmét elvesztett (meg nem talált) emberek sorába. Hol van hát a két véglet közötti egyensúly, a hely ahol lennünk kell?
Az utóbbi két és fél hónap tétlensége ezekkel a gondolatokkal birkózva telt, amikor is feladatul kaptam, hogy számba vegyem az eddig tapasztaltakat, jó és rossz döntéseimet, adottságaimat és hajlandóságaimat. Közben párszor csúf vereséget szenvedtem, amikor egy-egy kiszemelt pozícióm úszott el a kezdeti hiúság és túlzott akarás miatt, alázatos és kitartó munka hiányában. Ezeket a kétheti rendszerességgel végbemenő összeomlásoknak köszönhetően sikerült lassan felismernem és kiküszöbölnöm. Többször szembesültem az árnyékos oldalaimmal, mire a bennem levő fény meg tudott erősödni.
Utolsó aktív lépésem munkakeresés terén október végére esett, ami már nagy letisztultságot tükrözött, beleadtam minden erőmet, majd átadtam magamat a várakozásnak. Tenni többé nem volt mit és nem is lettem volna már képes, mivel az azt megelőző idők, meddő próbálkozások teljesen felemésztették az erőimet. Majd´ két hetet kellett várnom a döntésre - ez volt a végső próba, amikor a türelmem és kitartásom került vékára. Ekkorra már olyannyira lemeztelenedtem lelkemben, hogy már bizakodni sem tudtam, mert féltem hogy ha elvesztem ezt a játszmát is, akkor végleg összeomlom. Próbáltam hát magamat üresen tartani, nem az eredményt, hanem magát a lelki magatartásomat helyezve a középpontba. Figyelmem a kínzó csend és a félelem elől menekülve befelé fordult, ahol megnyugvással töltött el a Szellem és a felsőbb világok jelenléte, a mindennek értelmet adó simogató Gondviselés. Talán a belső ürességnek is köszönhető, hogy meghallottam a máskor oly távolinak ható szavakat. Lelkemben húrok zendültek, megadva neki az alaphangot, és én egyre szomjasabban vártam az újbóli találkozást... hogy visszaöleljenek magukba a szellemi világok.
Azóta a munka terén is megkaptam a pozitív visszajelzéseket és így az új életkorszakomba vezető út is kezd végre megszilárdulni, én mégis úgy érzem, hogy ez csak egy mellékes dolog lesz és lehet az életemben. Fontos abból a szempontból, hogy ha nem figyelek oda, képes felemészteni az erőimet, képes meddő irányba fókuszálni a teremtő energiáimat. Viszont ha november hátralévő idejében odafigyelek és aktívan foglalkozom a szellemi tanulmányokkal, akkor reményeim szerint képes leszek egy stabil alap megteremtésére, ami képes lesz kiállni a jövő próbáit és amire ezentúl építeni tudok.
Mielőtt viszont kétes gondolatok alakulnának ki arra nézve, hogy mik is azok a fent említett szellemi tanulmányok, tisztázom, hogy a jövőmet az antropozófus gyógyászatnak és gyógyszerfejlesztésnek fogom szentelni. Az antropozófia egy komplex tan, amely a mai tudományos világszemlélet spirituális kibővítésére épül. Német nyelvterülteten kb. egy évszázada áll fenn, az emberi élet szinte minden területére kiterjesztve. Alapjait Rudolf Steiner osztrák filozófus, művész és tanár tette le, többek között a Waldorf-iskolák, a biológiai-dinamikus mezőgazdaság, antropozófus gyógyászat, euritmia és a spirituális gyakorlatok kifejlesztésével. Ma Németország és Svájc területén több kórház, klinika és gyógyszergyár is működik az antropozófia jegyében, államilag elismert szervezeteik, felfedezéseik és készítményeik vannak. Egész filozófiája messze túlmutat a jelenleg hatalmon levő, materialista felfogáson és középpontba a Krisztusi tanokat és az emberi lét magasabb céljait helyezi.
Röviddel azután, hogy ide költöztünk, ismerkedtem meg az antropozófiával és azóta is az a célom, hogy az alapokhoz lehatolva, képes legyek újat mutatni ebben az irányban, külföldiként és pályakezdőként Németországban, minden ismerős nélkül. Hát talán ehhez kellett az a sok csodás adottság, amit a Jóisten a kezembe adott... Nekem már csak azért kell imádkoznom, hogy kitartás és hosszú élet társuljon mellé, mert jó nagy út áll még előttem!
Miután az elixírkezdeményeink az egy holdhónapon át áztak (teliholdtól teliholdig vagy újholdtól újholdig), elérkezett az idő, hogy újra elővegyük őket és folytassuk az alkímiai műveletünket.
A Solutio (oldás) fázis folyamán - mint már az elnevezésből is adódik - a növény könnyed, illékony (éteri) részei bekerülnek az alkoholos oldószerünkbe. Az egész folyamat a Hold égisze alatt történik. A Hold maga a víz princípiuma, nedves és hűvös, mint az ezüst. Hatással van a Földön megtalálható összes folyadékra: ahogyan a világtengereket mozgatja, ugyanúgy irányítja a női test ciklusos változásain belül is a testnedvek mozgását, szövetekben való felgyülemlését majd mozgósítását. Így egyúttal a nőiséget és a befogadást szimbolizálja, ezáltal a növényi éteri jelleg folyadék általi befogadását is.
De mit is takar a növény éteri részei - kifejezés? Milyen egyéb más részekből áll egy növény?
Október közepe van, csodálatos vénasszonyok nyarát hozott az ősz az elmúlt egy hétre. Nagyon örülök neki, mert valamiért már augusztus második felétől búcsúztatom a nyarat, ami talán azzal hozható kapcsolatba, hogy az idei nyár számomra többé-kevésbé egy várakozás volt. Vártam, hogy a nyár elteltével végre szabadulhassak külső börtönömből, és ezzel kis teret kapjak a belső börtön felszámolására is. Így nem igazán tudtam kiélvezni a nyári heteket, feszülten, erőimet összpontosítva vártam...
Így bár már augusztusban elbúcsúztattam a nyarat, a Jóisten mégis nyári napokkal ajándékozott meg bennünket, amik még ma, október második felében is a lelkünket melengetik. Az őszi színek aranyos lüktetése napról napra halványul, a fák megválnak koronájuktól és a napsugarak is alább szálnak. Olyan apróságok ezek, amik a mindennapok sietségében és káoszában talán fel sem tűnnének, mert nincs rájuk erő meg idő sem, ezért rendre fel is ötlik bennem, hogy jogom van-e ezeket megélni és beszélni róluk? Nem igazságtalan-e a többi dolgozó, lelkét munkába ölő emberrel szemben, hogy én minden nap órákon át kint lődörgök az őszi vetés és a zöld kaszálók között? Ebből az okból kifolyólag pedig nem kellene-e önként lemondanom róla?
Minden ezoterikus meg spiritista forrásból azt hallani, hogy a csodák pedig ott vannak körülöttünk, csak nem vesszük észre őket, mert túlzottan ragaszkodunk a fejünkben élő, elképzelt és nem reális képekhez. Meg mert nehéz elhallgattatni azt az állandóan kattogó, gondolkozó, magában motyogó, aggódó, vágyakozó és akaró kis lényt magunkban, aki nem engedi hogy rajta kívül másról is szóljon az élet.
Ugyanúgy én is sokszor a körülményekre és a munkára hivatkoztam, hogy miért nincs most itt az ideje a bensőmbe figyelni. Vártam, hogy majd valaki megszabadítson minden gondomtól és az élet igazságtalanul rámosztott nehézségeitől (hahaha) és hogy eljöjjön a pillanat, amikor én is és a körülmények is megérnek és minden megvilágosul bennem. Valaki kézen fog és bevezet a csodák birodalmába...
A sok kifogásra a válasz most ez az őszi meddőnek tűnő időszak lehetne, ami rájöttem, teljesen kétoldalú. Az egyik oldalon a hova-tovább és azon belül munka kereséséről szól. Sokminden tisztáznivalóm volt és beletelt több mint egy hónapba, míg visszajutottam oda, ahonnan minden ballépés elindult. (Kicsit úgy érzem magamat, amikor 13-15 éves voltam és még minden a legnagyobb rendben volt, rajta voltam az úton. Most ide visszatértem, de már tudatosan keresve és menve utána.)
A másik oldalon viszont még a látszólagos stagnálás ellenére is áldott egy állapot, olyan mintha minden kudarcért kaptam volna cserébe egy ajándékot a belső világomból. Mert az időjárás játéka és a természet szépsége annyi csodával árasztott el, hogy bőven feltöltött, és azt is megkockáztatom, hogy új vénákat fakasztott bennem. Mégis vonakodom elfogadni, nehezemre esik átadni magamat Neki... Talán félek, hogy ha most elmerülök benne, később annál nehezebb lesz visszarázódni az Életbe és annál jobban fog fájni, ha a csodákat félre fog kellenem tenni, hétvégékre, sötét estékre? Őrlődöm, keresem az összefüggést a jelen helyzet kilátástalansága és a belső szinten folyó mély változások között. Érzem, hogy a kettő a mélyben egymásba fonódik és hogy most nagyon fontos, hogy egyik oldalon se tegyek túl sok lépést, nehogy a másik kárára váljon. Biztos vagyok benne, hogy ez a mostani időszak kulcsfontosságú az eljövendő korszak kialakítása érdekében. Megtanulni türelmesnek lenni és elvállalni azokat a néha kellemetlenebb teendőket is, amiket egy-egy napon a sors elénk állít. Mert ha majd megtanulom becsülni az élet apró dolgait, leszek arra is felkészülve, hogy elbírjam a nagyobb ajándékok súlyát és ne éljek azokkal vissza.
Hogy milyen ajándékról is van szó, talán szemléltei az alábbi írás, amit a korábban írt, Hamvas Bélához kapcsolódó írásomban egyszer már közöltem. Íme a rövid részlet, amiben az arany napok érzésvilágát adta át, és amely nagy hatást gyakorolt rám is, olyannyira, hogy amióta elolvastam, azóta vártam rájuk.
"...Aranynapoknak ezt az idõt azért neveztem el, mert a szeptember színe az arany. A levegõben apró ragyogó szemecskék tündökölnek, és ha az ember a hegytetõrõl a síkságra néz, úgy látja, hogy a tájat fénylõ aranypor vonja be. A ragyogó ködben, a csillogó párában a kertek lustán pihennek s ettõl a szendergõ lassúságtól érik meg a szõlõ, válik az alma habossá, ízesedik meg a dió, a mandula, az õszibarack és a szilva. Arany mézben úszik a föld és a napfény úgy fénylik, mint a sárga olaj...
...Reggel tavasz van, délben nyár, este õsz, az akác virágzik, a cinke szól, az erdei pacsirtát egész éjjel hallom a völgybõl, olyan ez az idõ, mint az egész év összefoglalása, de kimondhatatlan békével és szelíden, mintha bölcs emlékezet képe lenne, s a bõbájos melankóliába feloldaná...
...De kimegyek azért is, mert a múlandóságnak e bõvös napjaiban, inkább, mint a friss áprilisban, a lángoló júliusban, közvetlenül át tudok élni valamit: az élet megdicsõülését. Az az arany, ami az égen és a levegõben ragyog, nem természeti jelenség. A megdicsõülés aurája fénylik az érett föld körül. S ebben a világfölötti tündöklésben, a halál küszöbén, de az élet csúcsán, amikor érett, mézes békében már szenvedély s erõszak nélkül a természet önszántából szórja el egész vagyonát, ebben a megnyugodott szépségben minden alkalommal megérik belül is valamilyen rejtélyes gyümölcs. Valahányszor az aranynapok elkövetkeznek, én elindulok, hogy létükben részesüljek, mindig kapok valamilyen belátást, mintha az év munkája akkor érett volna meg, és szüretelésre készen állna. Az idén e napok aránylag késõn kezdõdtek és szokatlanul soká tartottak... "
És hogy mi is jutott nekem mindebből?
Amikor elérkeznek az arany napok az egyes napszakok által egyszerre tapasztaljuk a tavaszt, nyárt és őszt. A reggeli felszálló ködben megcsillannak a friss napsugarak, bearanyozva a sárga, halványzöld és rőt leveleket. Gazdag és színpompás, akárcsak a Vénusz másik hava: május, a termékenység és szépség megnyilatkozása. A leveleken lecsapódó pára csilingelve csöpög le a friss avarba, melynek illata hasonlóan megmozgatja a zsigereket, mint tavasszal az ébredő természet - ahogy a rügyekfakadáskor és az első apró hajtások kibújásával beindul a fák légzése, oxigénnel pezsdítve a téli zsibadtságot. Egyszer a kora tavaszi erdőben bóklászva, mikor a délutáni fény még nagyon gyenge volt de a folyómenti vadvirágok már törtek előre, felfigyeltem arra, hogy milyen csönd van és hogy ezt sokszor nem is tudatosítjuk. Emlékszem, már gyerekkoromban nagy hatással volt rám a fák lombjának suhogása, ami forró nyári éjjeleken a nyitott ablakon át gyengéden simogatott álomba. Emlékeimben él egy kép egy magas fenyőfáról a nagymamám szomszédságában, ahogy mindig tiszteletreméltóan nyújtózkodott az ég felé. Egyszer, amikor karácsony estéjén szánkóval mentünk a mamához a friss hóesésben, annak a fenyőnek a mélyen zengő hangjában akkor és azóta is megfogalmazhatatlan, mély titkokat véltem felfedezni... Azóta nemcsak arra jöttem rá, hogy a fák leveleinek zenéje bizony egy csodálatos dolog, ami által Isten szól hozzánk, a lelkünket érintve meg, de arra is, hogy teszi ezt nemcsak a hallásunk által, hanem a szemünkön és az orrunkon keresztül is. Az élettel telítődő zöld levelek látványa és virágba borult koronájuk illata szintén a lelkünket emeli.
Ha már az illatnál tartunk - utóbbi hetekben kivirágzott a repce is, amit zöld trágyaként vetnek be - illetve vetik be vele a földeket, hogy azok ne parlagon álljanak és ki ne száradjanak. Csodálatos látvány, amit otthon nem nagyon tapasztaltam még. Repcén kívül láttam benne mustárt, hajdinát, facéliát, de kék len virágokat és szóját is.
Azzal hogy a Nap "mozgása" az őszi napforduló után a déli félteke felé irányul, a napsugarak is alacsonyabb szögben esnek be a Földre, mintegy oldalról élénkítve fel az életet. A levegő növekvő nedvessége már napközben száll fel teljesen, könnyű aranyfátyol formájában fekszik a völgyben és a távoli dombokon. Ahogy a vidéket szemlélem, élet köszön vissza minden szögből. A repce vidáman sárgáll, illata annyira édes és élettel teli, hogy ha behunyom a szememet, azt képzelem, május van. Megértem, miért ajánlják a mézet köhögéscsillapító teába: hisz már virág korában is a tüdőt balzsamozza ez a csodálatos nektár-tenger, milyen ereje lehet neki, ha már a dolgos méhek hasában összesűrűsödött! A környező szántóföldeken minden égtájban a parasztok takarítják be a kukoricát és készítik elő a termőföldet a jövő évre. Minden rendezettnek tűnik, még az elmúlásban is az jövő évre ígérkező bőséget látni.
Napnyugtakor sétálva teljesen más színezetet kap az egész. Ahogy körbenézel a látóhatáron: nyugaton már az ősz/tél köszönt vissza a felszántott, megdolgozott földek barna kopárságában. A lebukó napot sirató ég vörössége az elmúlás és halál érzetét kelti bennem. Kelet felől lanygos szellő fújdogál pajkosan, a közeli fenyőerdő örökké zöld körvonalai és az árokparti sás zizegése a kora esti égbolt sötétkék hátterében a nyár melengető szabadságérzetét juttatja eszembe. Dél felől pedig a friss repceföldek vidám sárgája emelkedik ki a távoli Alpok halvány vonalaiból.
Szeptember első hetében, amint vége szakadt a túlélésre irányuló erőfeszítéseimnek a munkában, ágynak estem, amit bevallom nagyon élveztem, mert picit egy álomvilágba vonulhattam vissza, amikor semmi más dolgom nem akadt csak pihenni és magamra figyelni. A munkával kapcsolatos reményeim, amiket augusztus eljétől tápláltam, sajnos szertefoszlottak....
A természetben tett sétáim közben szívesen keresgélek gyógynövények, illetve ehető növények és termések után. Egyre több kezdeményezéssel találkozom a környezetünk tudatos megőrzése irányában, többnyire az interneten keresgélve, csoportok, könyvek, blogok formájában.
Közös céljuk az, hogy újra felfedezzük a minket körülvevő növényeket - fákat, bokrokat, virágokat, és azok terméseit, hogy értéküket felismerve megőrizzük őket a jövő nemzedékek számára és újra szerves részét tudják képezni a mindennapjainknak - a gyógyításnak és az étkezéseknek is. Az ember egyre inkább elveszti kapcsolatát a teremtett világgal, beszorul a saját maga által kreált képzelt valóságba, amelyben az elsődleges szempont önmaga kényelmének a biztosítása. Ez a fajta szemlélet mennyire a kárára vált a környezetünknek - a rovarok eltűnésétől és a lakhelyüktől megfosztott madarak és vadon élő állatokon át, az egyoldalasított hozam-központú mezőgazdálkodás és a túlzott gyomirtó- és műtrágyahasználatig, csupa-csupa káros tényezőt és következményt szabadítottunk a természetre. A téma nagyon szerteágazó és vitatható szempont a kényelem és jólét, amit nyilván e sorok írója is él, mégis... Fáj látni az utak mentén a rengeteg elütött állatot, sünt, rókát, nyulat! Fáj látni, milyen kevéssel megelégszünk, amikor a holland csomagolt zödséget vesszük, télen-nyáron ugyanazt, miközben a Teremtő elképesztő sokrétűséggel gondoskodott az ellátásunkról!
Ugyanúgy, ahogy mi sem ok nélkül jöttünk a Földre, nincs olyan növény, állat vagy bármilyen teremtmény, amely ne töltene be valamilyen feladatot vagy célt a teremtésben. Így a minket körülvevő növényzetben is okkal kereshetjük a Teremtő kezének nyomát, és a lét felsőbb értelmét. Érdemes ebben a szemléletben tekinteni az útmenti kóróra, a szinte kiirthatatlan gyomra vagy a kevésbé feltűnő, jellegtelen növényre, amely úton-útfélen csak a magját szórja.
Maga az elixírkészítés első és legfontosabb lépése a természetben történik. Sétánkra napos időt választunk, mégpedig azért, mert a virág éteri ereje ilyenkor van teljében, és - ami nem kevésbé fontos - a Napsugarak ereje minket is átmelegít, a lelkünket emeli és átvilágítja. Nyilván nem elsősorban nyári kánikuláról van szó (bizonyos virágok esetében viszont akár arról is), de pl. rügyelixírek esetében szerintem egész kellemes, ha márciusban tavaszi napsütésben töltjük kint az időnket.
Még mielőtt a konkrét gyűjtési folyamatról lenne szó, ne feledkezzünk meg a hozzá szükséges felszerelés beszerzéséről!
Mint már utaltam rá, az elixírek hasonlatosak a korábban ismertetett homeopátiás szerekhez, mégpedig abból a szempontból, hogy természetes alapanyagokból (esetünkben növényekből) készülnek és az elkészült oldatot nem közvetlenül fogyasztják, hanem potenciált formában.
Ami viszont az előállításukat illeti, jelentős eltérésekre találunk.
Pár éve akadtam rá Somlósi Lajos előadásaira a YouTube-on. Először a helyes táplálkozással kapcsolatban, a magyar hagyományos konyháról szóló gondolatai fogtak meg, majd később megismerkedtem az elixírekről szóló előadásával is. (hanganyag itt). Az elixíreket a magyar hagyományos népi gyógyászat elfeledett értékeiként mutatja be Somlósi, ez a lenyűgöző tudással rendelkező, de emellett józan, paraszti gondolkozású, száraz humorú spirituális tanító, aki munkásságát a régi magyar hagyományok megújításának szentelte, hogy azokat újra kiemeljük a feledés és érdektelenség mocsarából és egy megújult formában be tudjuk építeni a mindennapjainkba. Foglalkozik a helyes táplálkozás és a magyar konyha kérdésével, népi hagyományos gyógyítással, asztrológiával, szignatúratannal és geomantiával, család- és társadalomépítéssel, a felsőbb világokkal való kapcsolatok felébresztésével és felhívja a figyelmet jelen korunk problémáira. Hiteles forrásnak tartom, mivel nincs agyonreklámozva, nincsen szektája és nagyon keveset szerepel nyilvánosság előtt.
Nemrég megjelent egy könyve a rügyelixírekről, amit idén sikerült megszereznem és az eddig összekoldult tudásomat ezáltal kibővítenem. Itt a könyvismertető.A könyv kis ízelítőt nyújt az érdeklődőknek a rügyelixírek készítésének művészetéből, amely részben a homeopátia jellemzőit mutatja, de ennél tovább megy: a növényi alkímia rég elfeledett tudását rejti magában.
"Ez az a művészet, amelyben a tudomány, a lélek és a szeretet nagy találkozása által megtermékenyül és átalakul az anyag. Az alkímiai átalakulás elsősorban belső út, mely maga a mű, átváltoztatás vagy transzmutáció."(Somlósi)
